Az ünnep szimbólumai 2. – Fény, gyertya

2020.11.30

A világ teremtésekor, amikor még sötétség volt, "Isten szólt: legyen világosság!" (Ter 1,3). A fény, a világosság tehát Istentől származik és Isten világát is jellemzi. Amikor Jézus azt mondja "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ nem jár sötétségben" (Jn 8,12), utal saját istenségére, és kiragad bennünket saját sötétségünkből, meghív minket ebbe az isteni életbe. Egy másik dimenzióba. A fény a jóság, az élet, a megismerés, az igazság, a remény és más hasonló pozitív értékek szimbóluma.

Az égő gyertya már az ókeresztény korban Krisztus-jelkép volt. Hétről hétre, egy-egy gyertya meggyújtásával, növekszik a fény az adventi koszorún jelezve, hogy ahol az ember megnyitja szívét a közelgő Istennek, ott megtapasztalható lesz, hogy teljesen és nagyon szeretve vagyunk. És ez a tapasztalat ad alapot arra, hogy elfogadjam önmagam és mások szerethetőségét is.
A gyertya jelképezi azt is, hogy a szeretet az áldozatban lesz teljessé: miközben másoknak világít, önmagát emészti fel. Talán nem véletlen, hogy a gyertya jelen van az emberélet fordulóinak a rítusaiban is; kereszteléskor, születésnapon, a lakodalmas asztalon, a ravatalon. Szüntelen emlékeztetni akar bennünket, hogy az életünk mások áldozatából születik és bontakozik ki és a másokért hozott áldozatban lesz teljes.

Az adventben meggyújtott gyertyák emlékeztetnek bennünket Isten Jézus Krisztusban való megtestesülésének titkára s előre vetítik önmagát feláldozó szeretetének gyümölcsét: a megváltást. A gyertya saját emberi mivoltunk titka is, Isten titka bennünk és általunk szeretne felragyogni a világban.

Az idei adventben, miként a gyertya, "lángolj és világíts!"!

Hóbár Csaba