Kilencedik alkalommal valósult meg az abaligeti iskola fúvószenekarának (EMF) zenekari tábora

2021.07.30

Immáron kilencedik alkalommal valósult meg iskolánk fúvószenekarának (EMF) zenekari tábora, már másodszor egy apró, ormánsági zsákfaluban, Oldon. Július 6. és 12. között a legkisebbektől a már fiatal felnőtt zenekari tagokig ismét egy felejthetetlen hetet töltöttünk együtt.

A közösségépítés ismét szép sikereket hozott. A nagyobbak önzetlenül segítették a kisebbeket, akik igyekeztek példát venni róluk, viszonozni a gesztusaikat. Mindenkinek voltak feladatai, aminek ellátásával a többieket szolgálta, és lehetőségei, hogy megmutassa, miben a legjobb.

A napi kétszeri zenekari próbák mellett naponta megvalósultak a szólampróbák, sok-sok gyakorlás, a gyerekek komolyan vették azokat a kihívásokat, amiket az új darabok tanulása jelentett, fegyelmezetten és lelkesen hozták ki magukból a lehető legtöbbet.

Természetesen jutott idő a játékra, sportra, pihenésre is. Nagyszerű volt a sellyei kirándulás, aminek tetőpontja a strandolás volt.

Minden nap késő délutántól a szabadidős sporttevékenységek idején a falu gyerekei és fiataljai is részesei voltak a labdajátékoknak, barátságos mérkőzéseken találkoztak az ottaniak és a táborozók. Amikor végül eljött az ünnepélyes eredményhirdetés napja, még örömkönnyek is megcsillantak az érmek és oklevelek átadásakor, a vasárnapi falunapon pedig az ugrálóvárral és körhintával ők voltak a vendéglátók.

Akkor került sor a zenekar szereplésére is a helybéli közönség előtt. A rekkenő hőség ellenére az egész falu megjelent a koncerten. Az egyre bővülő repertoárral nagy sikert arattunk.

Táborunk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács BM - 21 - E - 0008 azonosító számú, Ezt már fújhatjuk - 2 elnevezésű pályázatból valósulhatott meg.

Már tervezzük a jövő évi zenekari tábort, fennállásunk 10. évfordulójának megünneplését.

Reméljük, ebben a tanévben lehetőségünk lesz újra koncertezni Abaligeten és környékén is, ezekre az alkalmakra szeretettel várjuk a kedves Olvasókat!

Forrás: Abaligeti Iskola