Legalább karácsonykor mondjuk el a szeretteinknek, hogy mit jelentenek számunkra | Beszélgetés Cziglányi Zsolt atyával
Advent közeledtével legfrissebb podcastunk vendége dr. Cziglányi Zsolt, szentíráskutató, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója, kozármislenyi római katolikus plébános.
A közvetlen, jó hangulatú beszélgetés során a karácsonyi ünnepkörről esett szó, egy-egy kevésbé ismert apektusra is kitértünk. Szóba jöttek a korai időpont ellenére is meglepően népszerű hajnali misék, a bibliai Heródes király hatalomféltő ámokfutása és a napkeleti bölcsek is.
A plébános rátért a karácsony ma is aktuális üzenetére és egy ötletet is adott azoknak, akik szeretnék idén még tartalmasabbá tenni az ünneplést.
- Ha máskor nem is jut elég idő vagy megfelelő alkalom, legalább karácsonykor mondjuk el a szeretteinknek, hogy mit jelentenek számunkra, hogy hálásak vagyunk értük, ez mindannyiunknak sokat tud jelenteni
- mondta Cziglányi Zsolt.
Beszéltünk egy ószövetségi prófétáról, Izajásról is, akinek szövegeit gyakran olvassák fel az adventi miséken. Az ő ihletett hangvételű szövegei a messiásvárás kifejezőivé váltak, Jézus megjelenését követően a keresztények egyre több párhuzamot fedeztek fel a korábbi szentírási szakaszokkal.
A beszélgetés az ünnepekre hangolódva nem csak a vallásos vagy a katolikus hallgatóinknak tartogathat érdekes, helyenként mosolyfakasztó vagy elgondolkodtató momentumokat, hanem minden jóakaratú ember számára.
Forrás: bama.hu