Ajánló | Hogyan válhat elevenné a Szentírás? - Cziglányi Zsolt a Bibliához fűződő viszonyunkról

A Cziglányi Zsolttal készült beszélgetés a Vigilia februári számában lesz olvasható.

A tudás és a képzelet összhangja képes arra, hogy a bibliai szövegeket megelevenítsük, és a hallgatók, olvasók felfedezzék bennük saját istenkeresésüket, a saját sorsuk, kérdéseik, kétségeik analógiáit. Ehhez csak az kell, hogy a rendelkezésünkre álló tudásból kihozzuk a lehető legtöbbet, és ne az ismereteink hiányosságán vagy bizonytalanságán rágódjunk. Fontos, hogy amit a történetről tudunk, abból történetet alkossunk. Az igehirdetésben a Bibliáról szóló beszédünk ne értekezés, hanem elbeszélés legyen, mert a bibliai szövegek azzal képesek a hallgatókat megérinteni, ha a történeti kontextusukba ágyazva meséljük el őket. Jézus egy-egy szavának jelentőségét sokszor abból értjük meg, hogy a korabeli élet, vallásosság ismeretében felfogjuk azt a szituációt, amelyben elhangzott. Vagy például azt, hogy Máté miért így tálal egy evangéliumi szöveget, abba a történetbe ágyazva kellene elmondanunk, amely arról szól, hogyan szembesült ezzel a témával az a zsidókeresztény közösség, amelynek ír. Miért ez történik? Miért így fogalmazzák meg? Minden szöveg mögött ott van egy dráma, amelytől az üresen kongó kijelentések hirtelen megtelnek élettel.

Nézzük például a bölcsességi könyveket: a néha banálisnak tűnő életvezetési tanácsok mögött ott vannak az elrontott életek, kapcsolatok tragédiái. A Jelenések könyve mögött ott van az üldöztetés tapasztalata. Az ószövetségi történetírásban ott rejlik, hogy a szerzők már tudják a tragikus végkifejletet. A honfoglalási történetből süt a fájdalmas felismerés: milyen nagy ajándék volt az Istentől kapott haza, és milyen méltatlanná váltunk rá! És így tovább. A bibliai szövegek mind roppant érdekesek, amint élet re keltjük a történet történetét.

Amikor a Szentírásban egy-egy csodaelbeszélésben nyilvánvaló túlzásokkal találkozunk - képtelen számokkal, lehetetlen jelenségekkel -, és emiatt megkérdőjelezzük magát a csodát, akkor az a helyes, ha a szent íróra nem tudósítóként, hanem tanúságtevőként gondolunk. Ő mindig azt is el akarja mondani, milyen nagy jelentősége volt és van ennek az eseménynek Isten népe számára. Ezért a múltat a képzeletet megragadó módon beszéli el. Kicsit olyan ez, mint amikor mi elmesélünk egymásnak valamit, ami ránk nagy hatással volt, és a történtek hatását felfokozott jelzőkkel ("király", "tök jó" stb.) érzékeltetjük. Hiszen nem egyszerűen informálni akarunk az elbeszéléssel, hanem az élményünket akarjuk megosztani vele.

Forrás: Vigilia facebook oldala