Településmentor munkatársat keresünk!

2019.11.05

Abaliget Község Önkormányzata az EFOP-1.5.3 pályázati konstrukció alatt a "Humán szolgáltatások fejlesztése Baranya és Somogy megyében" című projekt keretén belül munkatársat keres településmentor feladatok ellátására.

Fotó: Startup Stock Photos
Fotó: Startup Stock Photos

A munkakörben ellátandó feladatok:

  • a településen élőket ösztönzi a projekt keretében megszervezésre kerülő rendezvényeken való részvételre
  • a településen élő hátrányos helyzetű személyekkel egyéni fejlesztési tervet vezet, melyet időközönként frissíteni szükséges
  • havi szintű kapcsolattartás a településen élőkkel
  • a településen élők számára a projekt által biztosított egyéni tanácsadás megszervezése, lebonyolításában való részvétel
  • részt vesz a projekt keretében megvalósuló helyi programokon, eseményeken, rendezvényeken, azok megvalósításában közreműködik
  • együttműködik a település vezetőjével
  • kapcsolatot tart a szakmai vezetővel, a projektmenedzsmenttel
  • projekthez szükséges alátámasztó dokumentumokat elkészíti

Amit kínálunk:

  • rugalmas, kötetlen munkavégzés
  • fix havi jövedelem
  • bejelentett munkaviszony
  • változatos kihívások, hosszú távú fejlődési lehetőség
  • jövedelem: bruttó 150.000 Ft/hónap

Elvárások:

  • együttműködő képesség
  • figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására,
  • megbízhatóság,
  • problémamegoldó képesség, kezdeményező készség,
  • határozott fellépés, pontos, önálló, gyors és precíz munkavégzés

Munkavégzés helye: Abaliget

Munkavégzés időtartama: 16 hónap határozott idejű munkaviszony, heti 20 óra, részmunkaidőben, főállás mellett is további jogviszonyban betölthető.

Kezdés dátuma: 2019. november

Ha úgy érzi, hogy szívesen dolgozna velünk, akkor fényképes önéletrajzát szíveskedjen elektronikus úton 2019.11.13-áig a polgarmester@abaliget.hu címre elküldeni.

Forrás: Abaliget Község Önkormányzata

Fotó: Startup Stock Photos