Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Abaliget közigazgatási területén tartott kutyákra, macskákra, valamint legeltetett állatokra vonatkozóan ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a járási főállatorvos, a rókák veszettség elleni immunizálásának időszakára, 2019. október 9-től 29-ig.

Hírek, események
Teremtés Ünnepe Abaligeten
Assisi Szent Ferenc ünnepén a teremtés szépségére figyelünk. Az Abaligeti Plébánia szervezésében, október 4-én, pénteken 17 órától az iskola Zenetermében a felnőtteknek Szamosi Eszter pszichológus, 5 gyermekes édesanya tart interaktív beszélgetést Karrier-Család-Hivatás témában. A gyerekeket kézműveskedés és játék várja az iskola udvarán.
Az önkormányzati választás egyfordulós, és nincs érvényességi küszöb. Ez azt jelenti, hogy akár egyetlen érvényes leadott szavazattal is mandátumot lehet szerezni.
Abaligeten, október 2-án karbantartási munkák miatt időszakos vízhiány, zavarosodás várható
Tájékoztatásul közöljük, hogy Abaliget településen
Abaligeten, a Művelődési Házban közmeghallgatás lesz október 3-án 18 órakor.
Az idei Mecsek Rali szervezői kihagyták a verseny leghosszabb szakaszát az idei programból, így Abaligetet nem fogja érinteni a verseny.
Áldott, békés húsvéti ünnepet kívánunk!
Szent három nap Abaligeten (2026)
Magyar menyegző Helesfán!
VIDEÓ | Az Abaligeti Almák varázsa: Ismerjétek meg Gergely Anchát és az Abaliget Garden Projectet
A PécsTv Gasztrokult műsora két részt is szentelt az Abaliget Garden Project bemutatásának.
Vastag Fanni és Tankovics Csongor terepfutásban kategóriájukban győzelmet arattak Horvátországban
Vastag Fanni és Tankovics Csongor egy, a 2024-es éven átívelő terepfutó-versenysorozaton nemcsak részt vettek, hanem kategóriájukban győzelmet is arattak Horvátországban.
Simonfalvi Anita beszélgetett Agócs Írisszel a Csorba Győző Könyvtár blog oldalán. Az interjú a Könyvtári Hírzengő című lap 2023. tavaszi számában jelent meg nyomtatásban.








